Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kerpel-Fronius Gábor

Iványi Blanka hvg360

Beleszól abba, mire költsön Budapest egymilliárdot? És tud arról, hogy megteheti?

Noha az energiaárak elszállása miatt a csőd szélén áll a főváros, a 2022/2023-as időszakban is meghirdeti a közösségi költségvetés pályázati programját. Az első év ötletei közül eddig csak kevés valósult meg, de az ötletelők száma növekszik, igaz, még mindig csak a lakosság egy-két százalékát teszik ki.

hvg.hu Itthon

Orosz Anna lett a Momentum ügyvezetője

Kerpel-Fronius Gábor egy Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy Fekete-Győr András lemondása után egyelőre Orosz Anna vette át a párt vezetését.

MTI Itthon

Új drogstratégiát ír a főváros

Újjászervezték a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, drogügyi kutatás is indul. Együttműködést kínálnak a tapasztalattal rendelkező civil, önkormányzati és állami szereplőknek.

1 2 3 4
Magyar kutatók segítségével fejtették meg, hogyan keletkezhettek a bolygók felszínén a repedések

Újabb EU-s büntetést kapott a magyar állam, jelentős pénzeink mennek rá

Úgy égettük a gázt februárban, mint az előző két télen soha, és ez megemelheti az inflációt is

Döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság, fel kell oldani a USAID-támogatások befagyasztását

Orbánnak énekelt, most új cégével hódítana a szórakoztatóiparban Fásy Ádám lánya

Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

„Trehány munka”: így akadt ki A Gyűrűk Ura szerzője a gépírónőjére

Telefonon próbálják meg átverni az embereket a csalók, a Magyar Nemzeti Bankra hivatkoznak

Politico: 5 perccel éjfél előtt – lidércnyomásos csúcsra készül az EU, részben Orbán miatt

A címlapról ajánljuk